Esküvő fotózás
A nagy nap Rólatok szól, ahol kizárólag csak ti játsszátok a főszerepet, ezért a fotózás során minden pillanatban arra törekszem, hogy az egyéniségeteket, az egyediségeteket, az egymás iránti szeretetetek meghitt pillanatait is belecsempésszem a történetetekbe, és ezzel különlegessé és felejthetetlenné tegyem a közös életetek első pillanatait, amely majd a későbbiekben gyermekeitek legfőbb örökségévé is válik.
Keresztelő fotózás
A keresztelő egy fontos esemény a keresztény családok életében, amely összehozza a családot. Így a keresztelő fotózás egy emlékezetes módja annak, hogy megörökítsük ezt a különleges napot, és biztosan olyan fényképeket kapsz, amelyeket a családod és a rokonaid évtizedekig őriznek majd.
A kisesküvőknek, illetve azoknak is szeretnék kedvezni, akik nem egész napra szeretnének egy fotóst, hanem egy-egy számukra fontos eseménynek a megörökítését szeretnék csodás fotókon viszontlátni. A szívemhez a legközelebb a kreatív fotózás áll, így lehetőséged van például csak esküvő kreatív fotózást választani. Továbbá szívesen készítek nektek az előkészületekről, illetve a szertartásokról is életre szóló emlékeket.
A keresztelő fotózás során dokumentálom a szertartás minden fontos pillanatát. A fényképek megmutatják a gyermeket, a szülőket, a keresztszülőket és a többi résztvevőt. A szertartás végén csoportképek, és a rokonokkal közös képek is készülnek a helyszínen.
Keress bizalommal!