A mákvirágmező… Tavaly bukkantunk rá, Harkány mellett, egy lágyan hullámzó lankán terült el, mint valami hatalmas, lila selyemlepel. Soha, de soha életemben nem láttam még olyat. Nem csupán egy mező volt, hanem egy jelenség, egy éteri tünemény, melyben a természet a legfelsőbb fokon mutatta meg magát.

És aztán jött a naplemente. Az a bizonyos, aranyló fény, mely úgy omlott rá a mákvirágokra, mint valami égi áldás. A lila még mélyebbé vált, a levelek táncot jártak a szélben, s az egész látvány oly fenséges volt, hogy az ember lélegzete is elakadt. A mákvirágok szépsége megsokszorozódott a bíbor ég alatt, és minden egyes virág egy apró csoda volt a maga nemében. Nem csupán egy festői kép volt, hanem egy felkiáltójel az élet nagy könyvében.